Minden kezdet nehéz,
De ez most különösen
Nehéz kitalálnom,
Hogy is kezdjem.
Szebb az életem,
Mióta Te is része vagy
Egyengeted utamat,
Biztos támasz vagy.
Nem kell félnem semmitől,
Mert a Te szereteted féltő,
Bármi veszély fenyegetne,
Megszűnteted, még mielőtt elérne.
Sokszor hibázom,
S bánatot okozok Neked,
De a Te kegyelmed végtelen,
Sokszor meg sem érdemlem.
Fény lettél az életemben,
Az ösvényt mutatod nekem,
De nem vagyok más, csak tökéletlen ember,
És időnként nagyon, nagyon mellélépek.
És zuhanok. A sötétbe, a mélybe,
De Te sose hagytad, hogy a végéig érjek.
Karoddal gyorsan utánam nyúltál,
És az Útra visszaállítottál.
Bármi volt, Te mindig jöttél,
Sokszor szó nélkül segítettél.
Kérnem sem kellett, már megadtad,
Amit megkövetelt a pillanat.
Csodálatos vagy, s hatalmas,
És mégis milyen szereteted van!
Sokan sajnos nem ismerik,
Kívánom, bárcsak sejtenék.
Nem akarok többé távol lenni Tőled,
Volt már rá példa, nem is túl régen.
Kialudt a fény. Vagy végig ott volt,
És csak szemeimet takarta el sötét folt.
Nem láttam merre megyek, hová esem,
S idegen utakra tévedtem.
De Te ott nem voltál jelen,
Bevallom, ez talán tetszett.
Aztán felébredtem. Szörnyű volt,
Ahogy lépten-nyomon megbotlom.
Nem volt fény, mely világított volna,
Helyette kövek, gyökerek lepték el az utat.
Elestem. Azt hittem fel sem állok,
Úgy döntöttem, újra Hozzád kiáltok.
Elhagytalak, messzire kószáltam,
Mégis, visszatérésemet vártad.
Agyoncsaphattál volna, de nem tetted,
Hiszen engem is nagyon szeretsz.
Tárt karokkal vártál vissza,
Talán sírva. Én is sírtam.
Olyan lettem, mint a tékozló fiú,
S Te ugyanúgy visszavártál,
Mint a példázatban apa a fiát,
Ugyanúgy karjaidba zártál.
Senki sem tökéletes, én sem vagyok az,
Még mindig nyüzsög bennem a hiba.
De Te vagy az, aki ezt megváltoztathatja,
Ha én nem állok utadba.
Márpedig nem állok,
Hibáimtól szabadulni akarok.
Tökéletes ember itt nem leszek,
De az országodban az lehetek.
Vágyom már látni azt az országot,
Ahova bebocsátást adtál nekünk,
Ez az, mi éltet, mi motivál,
Hogy az a hely rám is vár.
Köszönök Neked minden jót,
Minden áldást, segítséget,
És köszönöm előre, azokat is,
Melyeket előkészítettél nekem.
Köszönöm hűségedet,
Hogy itt vagy mellettem,
És soha-soha el nem hagysz,
Mindig védesz, segítesz és áldasz.
Sokszor hálátlan vagyok, tudom,
Nem köszönöm meg, amit Tőled kapok.
De Te továbbra is csak adsz és adsz,
És mindig, mindig itt vagy.
Köszönöm, mit értem tettél,
Hogy énhelyettem bűnhődtél.
Meghálálni ezt soha nem lehet,
De amit tudok, azt megteszem.
Soha nem gondoltad meg Magad,
Ezt Te önként, így akartad.
Lázadásunk miatt Tőled eltávolodtunk,
De nem hagytad, hogy elvesszünk.
Drága áron megvétettünk,
Csak így menekülhettünk.
De Te azt mondtad: megéri!
Szeretett Fiam elvégzi!
El is végezte, maradéktalanul,
Még ha akadályozták is álnokul.
Verték, gúnyolták alaptalanul,
S Ő eltűrte. Nem állt bosszút.
Mily csodálatos tett, mily példaértékű!
Porszemek vagyunk, de eljött értünk!
Lemondott mindenről, mindenről!
Csak hogy megmeneküljünk.
És mégis bántották, s bántják,
Mindmáig megtagadják.
Kérdem én: miért? Hiszen értünk jött,
Híddá lett nekünk.
Keskeny ez az út, de megéri,
Hogy ezt az utat járjuk végig.
Fény nekünk Ő, mely világít,
Hogy ne legyen, mi sötétbe taszít.
Örökké, örökké hálás leszek Neked,
Hogy ezt az Utat lefektetted!
És ezen járhatok már én is,
Nem akarok többé félrelépni!
A sötétséget is tapasztaltam,
Amikor Tőled eltávolodtam,
De ettől erősebb lettem, hogy kimondjam,
Soha, soha többé el nem hagylak!
