Reménytelenség? Már megint te?
Megint te kísértesz engem?
Miért jössz hozzám újra meg újra,
Mikor már elvettettél távolra?
Biztos támaszom van, bizton állítom,
Ki bástyám, s oltalmazóm,
Teret így neked nem enged,
Szólítlak hát, hagyj el engem!
Ki vagy te, hogy megint próbálod,
Ráhúzni szemeimre a sötét fátyolt?
Hogy borúban lássam a világot?
Honnan veszed a bátorságot?
Rád vesztegetni egy szót sem érdemes,
Hisz a Legnagyobb a szövetségesem!
Megmutatta, bizony nincs reménytelen!
S én hiszek Neki, így nyugodtan elmehetsz.
Nem is mehetsz, tűnk el innen,
Távozz tőlem jó messzire!
És soha többé vissza ne gyere,
Mert számodra itt nincs hely!
És olyan sincs már, hogy lehetetlen,
Hiszen megígérted az embereknek.
Minden lehetséges annak, ki hisz!
Ezt üzented, szó szerint.
S én hiszek, hiszek rendületlen,
Benned van a békességem.
És a sok-sok álmom, vágyam,
Nálad jó kezekben van.
De mondd meg, néha miért oly nehéz?
Csak el kell hinni, hogy mit kérek, enyém.
Ilyen egyszerű? Vagy tán mégsem?
Hogy hiszi a szám, de nem hiszi szívem?
Sok az álmom, sok a vágyam,
Némelyik kicsi. De van, mely nagy.
Tudom, Neked mindez nem akadály,
Szeretteidnek bármit megadnál.
Kérlek segíts, hogy tudjak hinni,
S amit adsz, el tudjam venni.
Mert néha nehéz! Annyi minden gátol,
És közben mardos a fájdalom.
A fájdalom? De miért? Hogyhogy?
Segít, hogy elhiggyem a hazugságot!
Mely azt mondja: nem, erről ne is álmodj!
Ezt te soha meg nem kapod.
Nem, én ezeknek nem hiszek!
Egyedül csak Istennek!
Ki azt mondja: aki kér, kap!
És ha mondja, miért ne adna?
Várni néha, ó mily nehéz,
Hogy mikor lesz meg, mit kérek én.
Hány hét, hónap vagy év,
Vagy több is tán? Mennyi még?
De türelem, hisz Te tudod legjobban,
Hogy mikor jön el az alkalmas pillanat.
Szeretteidet váratni Neked sem öröm,
De pontosan tudod, ha az idő eljön.
És mi az, ami addig marad?
Ami jelzi nekünk, hogy a dolog halad?
Amely nélkül nem ér az egész semmit,
Te vagy az, te csodás; a hit!
Hiszem, hogy meglesz, amit kérek!
És hiszem, hogy a legjobb időben!
És hiszem, ha Te nem lennél,
Felőrölt volna a reménytelenség.
Mely keselyűként köröz fejem fölött,
Várva, hogy ehessen, mint egy dögöt.
De nem ér semmit se csőre, se karma,
Mert megvéd engem a hitnek pajzsa.
Reménytelenség, te kínzó, te galád,
Utoljára szólok hozzád,
Tűnj el innen, most már hagyjál!
Többé úgysem figyelek rád!
Bámit kérek, akármire vágyom,
Uram, a Te kezedbe rakom!
Jobb helyen nem is lehetne,
S tudom, így egy napon meglesz.
Sose hagytál cserben, soha nem is fogsz
Velem vagy mindig, meghallgatsz, tudom.
Hogy mire vágyik szívem? Azt is tudod,
Kérlek add, hogy megvalósuljon!
Segíts kérlek, hogy legyek türelmes,
Hogy minden kérésemet átadhassam Neked.
Mert Nálad vannak a legjobb helyen!
Köszönöm, hogy vagy nekem, Istenem!
