Meddig még? Valaki mondja meg nekem,
Meddig kell még szenvednem?
Meddig tart még ez a harc,
Mely még éjszaka is támad?
Milyen régen volt már az,
Mikor vége szakadt!
Hányszor fordult körbe a Föld,
És milyen sok nap ment, s jött!
És nem. Gyenge vagyok talán,
Hogy egy kiskapunk mindig visszatalál.
Hányszor kell még nekiesnem, kérnem,
Hogy végre sikerüljön felejtenem?
Annyi mindent próbáltam már,
De mindig újra jön a támadás.
De mi az, mi dolgozik bennem,
Ha harag, gyűlölet NEM lehet?
Kínzó, mikor este álmaimban,
Újra és úrja felbukkan.
És mit tudok tenni? Semmit.
Álmok ellen nem lehet védekezni.
Atyám, kérlek, mondd meg nekem,
Mikor szabadulok végre meg?
Miért van, hogy mást könnyen feledtem,
De ezúttal valamiért nem megy?
Hiszen egyértelmű volt teljesen!
Kérdésnek nem volt már helye sem.
Akkor miért, miért nem megy?
Hogy végre elfelejtsem?
Amikor sikerül, oh az már tudom, csapda!
Boldog vagyok, azt hiszem szívem szabad.
Aztán valami szól: "Nem úgy van az!"
És minden fájdalmat visszaad.
Elég volt már, unom nagyon!
Csak Nálad van, Uram, nyugtom!
Elűzöl minden fájdalmat, ha kérem,
De mindig, mindig visszatéved!
Nincs bennem harag, gyűlölet,
A fájdalom az, mi megvisel,
Néha-néha kicsit megpihen,
Majd újra, újra kínoz engem.
És egyre rosszabb, rosszabb,
Mikor megtalál egy újabb alkalommal.
Bárhogy küzdök, harcolok, ez van,
Nem tehetek róla.
Sebezhető lény minden ember,
Legrosszabbak a láthatatlan sebek.
Mely mind a szívet mardossa,
Lassan múló fájdalommal.
