Valami hiányzik, eszmélek fel hirtelen,
Mi lehet az, amit nincs már meg bennem?
Talán nem is bennem, sokkal inkább rajtam?
De azt tudom, hiánya nem zavar.
Gondolkodom. Mégis mi az, mi nem nyomja vállamat,
Amit túl sokszor, fölöslegesen ráraktam?
Megvan már! Stressz, terhek nyomás,
Ezektől vagyok végre szabad már.
De hova lettek, kérdem én,
Nem mintha hiányukat szenvedném.
Kirándulni nem mehettek,
Nincs szabadságuk ezeknek.
Te vagy Uram, ki e terheket
Megragadtad, vállamról levetted.
S magyarázatul ezt mondod:
Hagyd csak, majd én elhordom.
Fáradságnak jele nincs arcodon,
Pedig annyi ember terhe válladon!
És oly régóta... hogyan bírod?
Elképzelni nem tudom.
Csak annyit mondasz: Bízz bennem!
És a terheidet add át nekem.
Én elbírom, te csak légy szabad!
Nem nyomják többé válladat.
Kegyelmes vagy, jó, s hatalmas,
Odafenn, láthatatlan magasban,
Mert azt mondtad: akik Benned bíznak,
Mindörökké megmaradnak.
Köszönöm Neked, hogy nincs már terhem,
Nincs rajtam nyomás, s elkerül a stressz,
Hogy tőlem mindezeket elvetted,
Halleluja, Uram, dicsőség Neked!
