Az emberek legtöbbjét izgatja az a kérdés, hogy mi lesz a halál után. Engem is foglalkoztatott a kérdés, sokszor azon kaptam magam, hogy próbálom elképzelni. Legtöbbször olyan kép jutott eszembe, hogy a tudatomnál vagyok, és lebegek egy nagy, sötét semmiben. Számomra is sántított a dolog, hogy ha már nem vagyok, nem létezem, akkor hogyan lehetek a tudatomnál, és hogyan tapasztalhatom azt a nagy sötétséget, ami körülvesz. Utána találkoztam a reinkarnáció gondolatával. Valahol tetszett is a dolog, de annyira nem fogott meg.
Egyetlen igazság létezik ezzel a dologgal kapcsolatban, és hiszem, hogy erre a kérdésre is a Bibliában találjuk meg a választ. Mindannyian céllal vagyunk itt, egy saját, egyénre szabott küldetéssel. Egyáltalán nem helyénvaló az az elképzelés, miszerint valakinek az élete fölösleges. Isten kezéből nem csúszott ki az irányítás, minden egyes embert céllal alkotott meg. NINCS fölöslegesen, céltalanul született ember! Ugyanakkor egyetlen földi életünk van, ami utána más síkon folytatódik mindörökké. Nehéz ebbe belegondolni, ugyanis az emberi gondolkodásba bele van kódolva, hogy mindennek vége szakad egyszer. Vannak dolgok, amiket az értelmünkkel már nem tudunk elhinni, csak a szívünkkel. Ez is éppen ugyanolyan dolog! Hogy földi életünk után az örökkévalóságot hol töltjük, az már csakis rajtunk múlik. Ezért nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy egyetlen lehetőségünk van, egyetlen életünk, amit ha eltékozlunk, akkor nincs visszaút, nem tehetjük jóvá.
Ha földi pályafutásunknak vége lesz, akkor porhüvelyünket hátrahagyva az Úr ítélőszéke elé fogunk állni. És ott hirdet felettünk ítéletet, miután valamilyen módon levetítette nekünk itt eltöltött éveinket. Kétféle lehetséges dolgot mondhat nekünk az Úr, mikor találkozunk Vele.
Egyik, hogy a nekünk adott időt elpazaroltuk, és nem a ránk szabott úton jártuk végig. A másik pedig ennek az ellentéte, dicsérő szavak. Csak bele kell gondolni. Ha teszel valamit, amiért mondjuk a Föld bolygó összes embere megdicsérne, még az sem ér a nyomába annak, ha Maga Isten mond nekünk egy dicsérő szót! Ha nem tud dicsérő szót mondani, és csak az Ő színe előtt tudatosul bennünk, hogy rossz úton jártunk, akkor már késő a megbánás. Onnan már nem jöhetünk vissza kijavítani az elkövetett hibákat, hanem egy olyan helyre kerülünk, ahol szenvedni fogunk egy örökkévalóságon át. Egyszer hallgattam egy amerikai pásztort, aki azt mesélte, hogy nagyon kíváncsi volt rá, milyen a Pokol. Egyszer Isten egy álomban megmutatta neki. Nem mesélte el, hogy mit látott, csak annyit mondott, hogy bár ne lett volna ennyire kíváncsi. Én nem szeretném látni azt a helyet. És nem is szeretnék ott kikötni.
Nagyon ösztönzőleg hat rám a gondolat, hogy ha majd szemtől szemben állok Jézussal, Ő megveregeti a vállamat, és azt mondja: "Gergő, mindent teljesítettél, amit rád bíztam. Büszke vagyok rád." Igazából elég lenne nekem az első mondat is. Csak képzeld el ugyanezt, hogy Te állsz Jézus előtt, és Neked mondja ezeket a szavakat. Milyen érzés lenne? Ezért nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy egyetlen életünk van. Amíg földi életünk tart, csak addig van lehetőség az Úr útját választani. Ezért jött el Jézus kétezer éve a Földre, hogy ezt a lehetőséget megadja nekünk. A lehetőséget, hogy a végén megdicsérjen Téged, engem, vagy akár minden embert a világon. Egyedül Rajtad áll, hogy miként végződik az életutad, hogy mit fog mondani Neked Jézus, amikor Elé állsz. Semmi kényszer, szabad döntésünk van mindent illetően, de amikor eldöntesz valamit jusson eszedbe, hogy egyetlen életed van. Utána már nincs visszaút.
