Most nem igazán Istenről fogok írni. Ezt a bejegyzést egy másik bolgnak a bejegyzése ihlette, amelynek rendszeres olvasója vagyok, és amelynek Íróját személyesen ismerem is, és nagyon szeretem. :-) Szó sincs tehát ötletlopásról. :-D
Valahogy mindig vonzódtam a régi időkhöz. Nem tudom megmagyarázni miért, de kicsikoromban is sokszor szinte megszállottan néztem a szentendrei BKV múzeumban kiállított régi villamoskocsikat, buszokat. Amelyikre lehetett, arra fel is szálltam, és leültem egy ülésre. Nagy élmény volt az nekem. Ennél már csak az volt nagyobb, amikor egyszer, egy debreceni nyaralás során, augusztus 20-án forgalomba állítottak egy nosztalgia-villamoskocsit. Hogy mit éreztem, amikor azon utaztunk, azt le se tudom írni. Talán fel sem fogtam igazán, még akkor is kicsi voltam. Most, felnőtt fejjel kéne kipróbálnom, de sajnos évek óta nem állítják forgalomba. Kár érte, de itt igazából nem is a közlekedési eszközök jelentik a lényeget. Ugyanígy hosszú ideig képes vagyok nézni egy képet arról a városrészről, amit személyesen is ismerek. Például a Batthyányi Tér metrómegállójában van egy korabeli festmény a Clark Ádám térről. Ahogy nézem a képet, mindig elképzelem, hogy manapság itt körforgalom van, és alatta halad át a villamos. Hasonló hatással vannak rám a rég elfeledett vasúti sínek, amelyeket nem használnak már régóta, de föl sem szedték őket. Érdekes nézni, ahogy a sínpár elveszik a növényzet sűrűjében.
Abba is mindig szerettem belegondolni (és ez az, ami nagyon megfogott abban a másik blogban), hogy azok az utcák, amiket mi úgymond birtokba vettünk, azokat az utcákat más emberek, az elődeink népesítették be. Akik közül néhányan már talán nem is élnek, de még mindig vannak idős bácsik és nénik, akik ahogy végigsétálnak azokon az utcákon, és látják rajtuk a mai, randalírozó fiatalokat, újra átélik azokat az emlékeket, amiket ők éltek át az adott helyeken fiatalként. És hacsak Jézus vissza nem jön addig, eljönnek majd az idők, amikor ezeket a helyeket az új nemzedék fogja birtokba venni. Vannak akiknek nem jutnak eszükbe ilyen gondolatok, és ezzel nincs is semmi baj. :-) Nem vagyunk egyformák, mindannyiunkat más és más érdekel, hoz lázba.
Igazából, megmondom őszintén, fogalmam sincs mi volt a célom ezzel a bejegyzéssel. Ahogy olvastam a bejegyzést, eszembe jutott, hogy én is pontosan így vagyok ezekkel a dolgokkal, és valahogy megfogalmazódott bennem, hogy talán érdemes képernyőre vetni. Nem volt ebben semmi bölcs gondolat, vagy nagy igazság, csupán személyes élmények, átélések, már amikor meg tudtam fogalmazni őket. :-) Megfoghatatlan, egyben jó élmény, amikor egy rég elfeledett helyen járunk, és valahol ott érezzük a múltat. Ókori épületek maradványai között, régi Forma-1-es versenypályákon, utakon, melyek már évszázadok óta léteznek... különös, megfoghatatlan, leírhatatlan. Valami, amit az ember csak átélni tud. És minden ember másképp éli meg.
